Sunset, 2. forduló
Azt hiszem, eljött a mélypont. Most komolyan végig kell gondolnom, hogy mi a bánatot szeretnék kezdeni magammal. Zsinórban a harmadik verseny, amelyen gyalázatosan teljesítek, szét vagyok esve, kibillent a fejemben lévő káosz, kibillent mások hozzáállása, és kibillent még a fűben mászkáló futrinka is. De talán még a lengedező fűszálra is jobban tudok figyelni, mint a játékomra.
Folyamatosan bennem van a régi, megszokott „béna vagyok” érzés, ami egyre erősödik. Folyamatosan hasonlítom magam másokhoz, és megállapítom, hogy sehol nem tartok. És talán sehová se haladok. Még mindig rettegek attól, hogy kinevetnek, hogy azt mondják majd rólam, hogy mi a francot keres ez a nő még mindig a footgolfpályán, amikor néha szinte a labdát se találja el.
Folyamatosan megkérdőjelezem magam, és próbálok a saját magam által kitalált mércének megfelelni. Muszáj legyőznöm az ellenfelet, mert különben én vagyok a rossz, a béna. Mert akkor nem vagyok elég jó. Így pedig nem lehet játszani. Nem lehet úgy élvezettel footgolfozni, hogy közben rettegek attól, nehogy elrontsam, nem lehet úgy játszani, hogy másokat akarok legyőzni. Ez annyiszor kiderült már!
Nem vagyok sportoló, soha életemben nem sportoltam, így ezeket a dolgokat sem volt lehetőségem megtanulni. Igen, elmondták már, hogy a footgolf egyéni sport, és semmi mással nem kell foglalkoznom, csak magammal. Nem kell másokkal harcolni, nekem kell egyre jobbnak lennem. Ezeket mind tudom, erre mit csinálok? Amellett, hogy nekiállok másokkal küzdeni, még magammal is harcolok – mert közben meg nem ezt akarom.
Nem tudom, mikor és hogyan fordult át bennem az egész, de most csak az akarás és a nem akarás van bennem: akarok jobb lenni és nem akarok küzdeni. Ebből mi valósul meg? A küzdelem és az akarás. El akarom tüntetni az összes rossz érzést, nemlétező árnyékokkal küzdök és harcolok. És hol marad a játék?
Hol van az a hatalmas lelkesedés, gyermeki öröm, a játékkal való eggyéválás, ami korábban volt? Hol van a vidámság, a koncentráció, a bizsergető adrenalin? Hol van az az erő, ami idáig elhozott? Vissza kell hangolódnom magamra, meg kell találnom újra azt a Tündit, aki valójában vagyok: aki lelkes, alázatos, tanulni vágyik, és nem keserítik el a kudarcok – mert tudja, hogy nem attól lesz jó, hogy két ponttal jobban teljesít. És amíg ez nincs meg, addig semmi értelme a footgolfnak sem.