A lengyelországi 500-as Polish Openen sok idegeskedni valóm nem volt, hiszen a Senior női kategóriában egyedüli indulóként biztos volt a győzelem (bár előfordult már, hogy ketten indultunk és harmadik lettem…). Szóval most csak arra kellett koncentrálnom, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.
Gyakorlónap
A pénteki gyakorlónapon lesokkolódtam kicsit, mert nem elég, hogy a szakaszok iszonyú hosszúak (és én ugye nem rúgok túl nagyot), a lyukak és a következő elrúgók között olykor sokszáz métert kell gyalogolni, ami iszonyúan kifárasztott. (Aznap több mint 23 ezer lépést rögzített a számláló.)
1. nap
A szombati napi reményeimet szó szerint elfújta a szél, volt, hogy szinte visszagurult a labda hozzám a rúgás után, vért izzadtam azoknál a lyukaknál, ahol szembeszél volt. Aztán eleredt az eső is, esőkabát, baseball sapka fel, gyerünk tovább. A célom 95 volt, és az, hogy egy Női kategóriás hölgynél jobb legyek. Utóbbi sikerült, előbbi sajnos nem. De ez nem szegte kedvem.
2. nap
A vasárnap izgalmasan (idegbetegen) indult, mivel a fújásnál beletört a labdába a szeleptű. Mindez 9 perccel a start előtt. Tomi elrohant, hogy megoldja a problémát, és fél perccel az indulásom előtt ért vissza a felfújt labdámmal. A sokk szerencsére csak a második lyukig tartott, kézen fogva a „mit fognak szólni a hölgy flighttársaim a teljesítményemhez” gondolattal. Utána elengedtem az egészet.
Végig koncentráltan játszottam, nem idegeskedtem, nem akartam megfelelni senkinek, nem estem kétségbe, ha nem jól találtam el a labdát. Csak JÁTSZOTTAM. A célom ugyanaz volt, mint előző nap, és ez most sikerült is! Boldogan – és kivételesen egéritatás nélkül – jöttem le a pályáról.
És még kellemes meglepetés is ért, mert a szervezők most nem feledkeztek meg a kategóriámról, és bár – mivel egyedüli induló voltam – nem kaptam kupát vagy érmet, viszont kihívtak, és fel kellett másznom a dobogó legfelső fokára (segítséggel sikerült!), és még egy csodás virágcsokrot is kaptam. Elképesztően jólesett ez a figyelmesség!